2012. november 15.

Kupon Világ - Az online vásárlók egyharmada „mindenvevő”

A Kupon Világ a magyarországi Dotcommerce Day alkalmából közvélemény-kutatást végzett vásárlói közösségének körében azok internetes vásárlási tapasztalatairól. A Kupon Világ több mint 1 millió ügyféllel büszkélkedhet Magyarországon, Facebook rajongótábora pedig átlépte a 192 ezret.

A Kupon Világ vásárlói közössége szenvedélyes netpolgár, hiszen 94 százalékuk mindennap használja az internetet, míg 5 százalékuk hetente 2-3 alkalommal van jelen a világhálón. Mindössze a megkérdezettek 1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ennél ritkábban internetezik.

A piacvezető közösségi vásárló oldal által megkérdezettek közel egytizede tekinthető szenvedélyes vásárlónak, ők hetente legalább egyszer vásárolnak online. Rendszeres vásárlónak 10 megkérdezettből 3 minősül, míg minden harmadik megkérdezett 2-3 hónapnál ritkábban vásárol az interneten.

Az internetes vásárlók közel fele esetében 10 és 50 ezer forint közé tehető a legmagasabb összeg, amennyit egy online tranzakció során elköltött. Az online vásárlás okaként a vásárlók háromnegyede a kényelmet említette. Az olcsóbb árakat tíz megkérdezettből 6 emelte ki, míg az időtakarékosságot a válaszadók körülbelül fele tartja fontos szempontnak.

Az internetes vásárlók körében a szolgáltatások a legnépszerűbbek, míg a termékek közül könyvet, filmet, Cd-t vásárolnak leginkább. A megkérdezettek 36 százaléka "mindenvevő", azaz nincs olyan termék, amelyet ne vásárolna meg interneten. A válaszadók kétharmada "válogatós", ők elzárkóznának bizonyos termékek megrendelésétől. A legtöbben, 37 százaléka a megkérdezetteknek ruházati cikket soha nem rendelne online. Az étel- vagy italrendeléstől a megkérdezettek egynegyede, míg a műszaki cikkek megvásárlásától a megkérdezettek 16 százaléka idegenkedik.

Az internetes vásárláshoz kötődő sok negatív tapasztalatról mindössze a megkérdezettek 1 százaléka számolt be, míg a vásárlók 56 százalékának semmilyen negatív tapasztalat nincs az online vásárlással kapcsolatban. Az online vásárlási ajánlatról leggyakrabban az ajánlattevőtől érkező e-mailen keresztül szereznek tudomást, de jellemző források a honlapokon és közösségi oldalakon megjelenő hirdetések is.

A vásárlók legnagyobb része a barátai, ismerősei személyes ajánlásában bízik leginkább, amikor egy termékről szolgáltatásról tájékozódik. A megkérdezettek kétharmada bízik a szakértők, szakújságírók véleményében is, sőt majdnem ugyanennyien a blogokon, fórumokon tett hozzászólásokat is hitelesnek tartják. A gyártók, szolgáltatók hirdetései kevésbé hatékonyak, hiszen ezekben a fogyasztók alig több mint egynegyede bízik meg.

A megkérdezettek egynegyedével gyakran, míg kétharmadával előfordult már, hogy ajánlott ismerőseinek egy terméket vagy szolgáltatást, ha elégedett volt vele. Mindössze a megkérdezettek 2 százaléka nem élt soha a pozitív ajánlás lehetőségével. A megkérdezettek döntő többsége személyesen ajánlotta a terméket vagy szolgáltatást, ha elégedett volt vele. Az elégedetlenségünknek kevésbé adunk hangot, mint az elégedettségünknek Tíz megkérdezettből hét panaszkodott már, igaz csupán a vásárlók 7 százalékával fordult ez gyakran elő. Tíz megkérdezettből nyolc személyesen adott hangot kritikai észrevételének, míg a válaszadók negyede tekinthető "kritikus internetezőnek", ők vagy blogban, fórum hozzászólásban vagy a közösségi médiában kritizáltak terméket vagy szolgáltatást.


















Módszertan:
A kérdőívre a Kupon Világ vásárlói közösségének tagjai online kérdőíven válaszoltak. A kutatás mintanagysága 500 fő. A mintavétel 2012. október hónapban zajlott le.


Forrás: Kupon Világ (sajtóközlemény)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum