2013. május 16.

Strategopolis - Mobilinternetezni szokott 25 százalék, 2013. május


Bár a megkérdezettek majdnem egynegyede (24,7%) használ mobilinternetet, a magyar lakosság jelentős része (74,9%) még nem használ ilyen szolgáltatást.

A legnagyobb arányban a tanulók körében találhatunk mobilinternetezőket (65,8%), továbbá a gazdaságilag aktívak több mint 30 százaléka (teljes munkaidős: 30,1%; részmunkaidős: 38,6%), a háztartásbeliek 28 százaléka használ mobilinternetet. Legkisebb arányban a munkanélküliek és a nyugdíjasok használnak mobilinternetet, a munkanélküliek között 81,4 százalék, a nyugdíjasok között pedig 91,5 százalék azok aránya, akik nem használnak mobilinternetet.

Iskolai végzettség szerint látható, hogy a végzettség fokával együtt nő a mobilinternetet használók aránya. A maximum 8 általánost végzetteknek csak 7,6 százaléka, a diplomával rendelkezőknek pedig több mint harmada (34,9%) mobilinternetezik.

Nem szerint a mobilinternet–használatot illetően a férfiak szerepelnek nagyobb arányban. A férfiak 31,1 százaléka, a nők 21,2 százaléka használ mobilinternetet.

Budapesten kétszer akkora arányban (40,6%) találhatóak mobilinternetet használók, mint a vidéki városokban (21,7%) vagy községben (21%) élők körében.

A korcsoportok közötti különbségek a mobilinternetezéssel kapcsolatban is jelentősek, a legfiatalabb korosztályban a legmagasabb a mobilinternetet használók aránya (63,7%), ez pedig folyamatosan csökken a kor növekedésével, a 60 év felettieknek csak 7,8 százaléka mobilinternetezik.

Földrajzi alapon elsősorban Közép-Magyarország lakosai között találhatunk olyanokat, akik mobilinterneteznek (35,1%), továbbá a Dél-Dunántúlon (31,6%) és a Dél-Alföldön (28,1%) élők aránya kiemelkedő a többi régióhoz képest. Észak-Alföld az a régió, ahol a legnagyobb arányban (88%) válaszolták a megkérdezettek, hogy nem használnak mobilinternetet.

Szignifikáns kapcsolat figyelhető meg a mobilinternet-használat és az internetezés gyakorisága között: minél gyakrabban internetezik valaki, annál valószínűbb, hogy használ mobilinternetet. A naponta több mint három órát internetezők közel fele (48,4%) használ mobilinternetet, míg akik maximum egyszer interneteznek egy héten, azoknak csak 8,3 százaléka.


Forrás: Strategopolis

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum