2013. augusztus 13.

Grando - A nők közel 50 százaléka váltana márkát, 2013. augusztus

A Grando online pláza legfrissebb felmérésében mindkét nem képviselőinek többsége úgy nyilatkozott, hogy nem cserélné le jól bevált márkáját csak azért, mert egy másik trendibb, divatosabb, szexibb.

A mondás, mely szerint "az asszony ingatag" a márkákhoz való viszony esetében is igaz, hiszen a hölgyek közel 50%-a válaszolta azt, hogy hajlandó lenne túllépni a megszokott márkáján, ha népszerűbbet talál - ez az arány a férfiak esetében alacsonyabb.

A divathóbort az alacsonyabb végzettségűeket, vékonyabb pénztárcájúakat és a vidékieket érinti meg a leginkább, havi 70 ezer forintos bevétel alatt is fontos, hogy milyen az imidzse annak a terméknek, amit hordanak, használnak. Ezzel szemben a havi 300 ezer forint felett keresőket gyakorlatilag nem lehet befolyásolni, bárhol is éljenek az országban: ők több mint 60%-ban ragaszkodnak a terméken látható logóhoz, még akkor is, ha már van annál divatosabb a piacon.

Az online pláza felméréséből az is kiderül, hogy általánosságban mennyire márkahűek a magyar vásárlók. Nos, meglehetősen.

"A válaszadók 26%-a márkahűnek vallotta magát, 10% pedig egyenesen márkafüggőnek - fedte fel Orova Balázs, a Grando.hu B2C üzletág-igazgatója. - Igaz, több mint 20% úgy vallott, hogy egyáltalán nem kötődik semmilyen brandhez, 27 százalék hajlamos az ingadozásra, a maradék pedig arra húz, ahol éppen jó akciót lát."

A Grando arra is kíváncsi volt, hogy vajon az ár, az akciók mennyire befolyásolják a magyar internetes vásárlókat. Érdekes, hogy - bár csak pár százalékkal -, de a nők az árérzékenyebbek. Leginkább a 70-100 ezer forint közötti keresetűek (nők, férfiak egyaránt) mondták azt, hogy lecserélnék márkájukat egy olcsóbbra, esetükben 5-ből 3-an nyilatkoztak így.

Ahogyan nő az összeg, amiből a vásárlók havonta gazdálkodhatnak, úgy csökken az akciók vonzereje. A 300 ezer felett keresőknél a megkérdezettek kevesebb, mint felét érdekelte az ár, őket inkább a márka előnyei nyűgözik le. Alakul a tudatos vásárlói magatartás is, hiszen a Grando használói elsöprő többséggel inkább azt a brandet választanák, amelyet tesztelhetnek előtte, netán nyereményjáték is kapcsolódik hozzá.

Forrás: Grando

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum