2013. november 27.

Ericsson - Okostelefonok a mobiltelefon-előfizetések 25-30 százalékát teszik ki a világon, 2013. november

  • 2019-re a mobil-előfizetések száma megközelíti a 9,3 milliárdot, és ebből 5,6 milliárd okostelefon-előfizetés lesz; 
  • 2019-ben a WCDMA/HSPA lefedettsége eléri a világ népességének 90 százalékát, az LTE pedig a 65 százalékát; 
  • 2013 és 2019 között az okostelefon-előfizetések megháromszorozódnak, és az okostelefon-forgalom tízszeresére nő; 
  • Kelet-Közép-Európában jelenleg még a GSM/EDGE a legelterjedtebb technológia, ugyanakkor 2019-re már a HSPA, illetve az LTE lesz egyeduralkodó 
Az Ericsson legfrissebb mobilitási jelentéséből kiderül, hogy 2019-ig a mobil-előfizetések száma várhatóan eléri a 9,3 milliárdot, és ennek több mint 60 százaléka (azaz 5,6 milliárd) okostelefon-előfizetés lesz. Az okostelefonok által nyújtott felhasználói élmény támogatása érdekében az előrejelzések szerint 2019-ig a világ népességének több mint 90 százaléka rendelkezik majd WCDMA/HSPA hálózati lefedettséggel. Sőt mi több, a világ népességének közel kétharmada (65 százalék) rendelkezik majd 4G/LTE hálózati lefedettséggel, ugyan a lefedettség szórása nagymértékű lesz a világ egyes régióiban.

Kelet-Közép-Európában a HSPA-előfizetések erőteljes növekedése figyelhető meg. Kezdetben az LTE használata a régió fejlettebb részein növekszik majd, de 2015-ben már a legtöbb országban jelen lesz.

Jelenleg az okostelefonok képviselik az összes mobiltelefon-előfizetés 25–30 százalékát, és belőlük kerül ki a harmadik negyedévben értékesített mobiltelefonok többsége (55 százalék).

„Az okostelefonok a mobilpiac mozgatói világszerte – mondta el Jakab Roland, az Ericsson
Magyarország ügyvezető igazgatója a riportot ismertető budapesti háttérbeszélgetésen. – 2012-re, több mint öt év elteltével, értük el az első milliárd okostelefon-előfizetést, a második milliárdhoz már kevesebb mint fele ennyi időre lesz szükség, 2016-ra pedig több okostelefon lesz a világon, mint hagyományos készülék. A felhasználók bárhová mennek, már ma gyors és megbízható mobil hozzáférésre számítanak, és megfelelő alkalmazás-lefedettséget akarnak.”

Az okostelefon-piac növekvő trendjének hajtóereje érdekes módon a Kínában és egyéb fejlődő piacokon tapasztalható fellendülés, amely akkor kezdődött, amikor az alacsonyabb árszintű okostelefon-modellek elérhetővé váltak.

Észak-Amerikában a mobil adatforgalom nagy részét már most az okostelefonok, míg Európa számos országában a mobilinternet modemek generálják.

 „Észak Amerikában a mobil adatforgalom legnagyobb részét az okostelefonok generálják, mivel a mobil szolgáltatók erre a szegmensre helyezték a legnagyobb hangsúlyt. – ismertette Kersch Péter, az Ericsson Magyarország kutatója, aki személyesen is részt vett a riport elkészítésében. – Európában a szolgáltatók már a mobil szélessáv korai fázisában is igyekeztek versenyképes alternatívákat kínálni a vezetékes szélessávval szemben, ezért a mobil adatforgalom nagy részét sok helyen még mindig a modemes felhasználók teszik ki. Ugyanakkor az okostelefonok mobil adatforgalom részesedése Európában is folyamatosan növekszik.”

2013 és 2019 között a világ okostelefon-forgalma a tízszeresére nő majd, ezzel elérve a 10 exabájtot. A videoszegmens évente 55 százalékkal nő, és a mobil adatátviteli forgalom több mint 50 százalékát fogja kitenni, míg a közösségi hálózatok és az internetes szolgáltatások külön-külön körülbelül 10 százalékos részesedéssel rendelkeznek majd 2019-ben.



Forrás: Ericsson

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum