2015. szeptember 17.

GKID - A közösségi médiában a webáruházak 61 százaléka van jelen, 2015. szeptember

2015 első félévében 16%-ot bővült az online kiskereskedelmi piac – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei harmadik felméréséből. A hagyományosan gyengébb első negyedév után a második negyedévben közel harmadával nagyobb forgalmat értek el kereskedők, éves összehasonlításban pedig 16%-ot meghaladó bővüléssel zárta a félévet az online kiskereskedelem.

OKI index: tovább nőtt az optimizmus a jövőt illetően

Az online kereskedelem szereplői 2015 második negyedévére vonatkozóan a korábbinál jóval pozitívabb értékelést adtak, aminek hátterében egyrészt a gyengébb első negyedév utáni jelentős forgalombővülés, másrészt a hagyományos boltok kötelező vasárnapi zárva tartásának első, érezhető hatása áll.

2015 harmadik negyedévét illetően az egy évvel korábbival csaknem megegyező mértékű optimizmus jelent meg a boltok értékelésében. Az erős harmadik negyedévvel kapcsolatos várakozások immár általánosnak mondhatóak, hiszen több szektor számára is a nyár vége, valamint az ősz eleje az egyik fő szezont jelenti a karácsony mellett. Az egy évvel ezelőtti értékhez való igazodás ugyanakkor a már jelzett vasárnapi szabályozás hatásának eltűnését mutatja, azaz nagymértékű forgalomnövekedés hosszú távon nem, csak kisebb szezonális kiugrások várhatóak az áruházak véleménye alapján. A magyar gazdaság állapotát illetően bár kismértékben javult a boltok megítélése, továbbra is azon a véleményen vannak, hogy a következő időszakban stagnálás várható.

Összességében az online kereskedők a korábbi negyedévhez képest jobbnak látták a piac helyzetét, miközben az offline szektor szereplői inkább az előző két időszakra jellemző várakozásaikat ismételték meg.

Az OKI index 3 kérdés alapján kerül súlyozottan előállításra:

  • A következő három hónap üzleti lehetőségei
  • Elmúlt negyedév eladási pozícióinak megítélése
  • A gazdasági környezettel kapcsolatos várakozások

Az online boltok online marketingben gondolkoznak

A webáruházak számára a vásárlókért folytatott verseny sokkal kiélezettebb, mint a hagyományos kiskereskedelemben. A gyors keresési, fizetési és kézbesítési lehetőségek egyre szélesebb körével megszűnő korlátok, az éles árverseny és a külföldi boltok egyre erősebb szerepe mind olyan tényező, ami a webáruházak számára kulcsfontosságú elemmé teszi a megfelelő marketing csatornák használatát, hiszen a jól összeállított portfólió mára már elengedhetetlen a vásárlók eléréséhez. Az online áruházak elsődleges célcsoportját az aktívan internetező/online vásárló csoportok jelentik, így nem meglepő, hogy az általuk alkalmazott marketing eszközök is leginkább az online csatornák közül kerülnek ki.

 Ár-összehasonlítás és ami azon túl van

A marketingeszközök tekintetében a webáruházak számára az elsődleges csatornát még mindig az ár-összehasonlító oldalak jelentik, hiszen a legtöbb online vásárlótípus a vásárlása valamely fázisában felkeresi ezeket az oldalakat.

A vásárlók azonban az alapfunkciónak számító, árazás szerinti sorrendek böngészése mellett egyre nagyobb szerepet szánnak a kiszemelt bolt és termék egyéb paramétereinek is. Ilyen paraméter lehet az értékelés, teszteredmény, cégadatok, kézbesítési feltételek, vagy épp az aktuális raktárkészlet. Ez a fajta döntési preferencia pedig sokkal komplexebb feladatot ró a kereskedőkre, hiszen a versenyképes ár mellett a vásárlók minőségi kiszolgálása is egyre hangsúlyosabbá válik.

Nem csoda tehát, ha kiemelt figyelem jut az ár-összehasonlítókon túli jelenlétekre is. Ebben a tekintetben a SEO-zás, – azaz a keresőoptimalizálás – a legelterjedtebb eszköz, de népszerűek a hírlevelek, a fizetett online hirdetések (pl.: ppc), valamint a közösségi profilok is. Utóbbi felületeken futtatott, fizetett hirdetések alkalmazása is elterjedt megoldás, azonban súlya már kevésbé meghatározó.

Bár alkalom adtán az olyan hagyományos marketingeszközök is bevetésre kerülnek, mint az utcai plakát, akciós újság, vagy a szórólap, azonban alkalmazásuk jóval költségesebb és kevésbé mérhetőbb, így jellemzően csak a legnagyobb kereskedők élnek vele. Sűrűbb előfordulásuk főként az év végi időszakban jellemző.

Leggyakrabban használt marketing eszközök

A tervezéskor fontos szempontként jelenik meg az adott eszköz által elérhető konverzió, azaz a megvalósuló vásárlások mértéke a hirdetések megtekintésének tükrében. Bár az egyes eszközök alkalmazásával a boltok más és más célcsoportot tudnak elérni, a megtekintésekből létrejövő vásárlások aránya az, ami igazán meghatározza egy marketing eszköz hatékonyságát abban az esetben, ha a vásárlások számának növelése a cél.

Konverzió tekintetében az ár-összehasonlító oldalak, a keresőoptimalizálás, valamint a PPC kampányok képesek a legnagyobb arányban látogatóból vásárlót csinálni.

Elérhető átlagos konverzió

A hírlevelek kiküldése ma már inkább tájékoztató, mintsem ténylegesen vásárlásra ösztönző eszköz. A közösségi oldalak üzemeltetése pedig az ügyfélszolgálati célok mellett, elsősorban a vásárlómegtartás legfőbb eszköze, így ezeken a felületeken a re-marketing szerepe is fokozottabb.

Fontos a közösségi jelenlét

A közösségi oldalak üzemeltetése az online világban kulcsfontosságú, hiszen amellett, hogy nagyon sok volt, vagy leendő vásárlót lehet rajta keresztül elérni, önmagában az oldal üzemeltetése a humán erőforráson túl nem igényel külön költséget.

A közösségi oldal fenntartása ugyanakkor csak abban az esetben térülhet meg, ha azon rendszeresen közzétesznek friss tartalmakat. Éppen ezért a kisebb boltok számára ez kevésbé megvalósítható tevékenység.

Az online boltok körében 10-ből minden hatodik kereskedő tart fenn jelenleg olyan közösségi profilt, melyet aktívan használ is. A legnépszerűbb oldal a Facebook, valamennyiük esetében szerepel a használt oldalak között, azaz a többi lehetőséget jellemzően e mellett üzemeltetik a boltok. A második legnépszerűbb oldal a Google+, melyet a Twitter és Youtube követ. Magyarországon a kereskedők körében az Instagram súlya egyelőre elenyésző, leginkább csak a közösségi profilok üzemeltetése terén kitűnő ruházat, valamint játék szektorokban jellemző a használata.

Közösségi oldalak használata

A Facebook profillal rendelkező webáruházak aktív felhasználói az oldalnak, átlagosan naponta kétszer – a munkanapok számát figyelembe véve – tesznek közzé az oldalon különféle tartalmakat. Ezek a postok jellemzően tájékoztatnak az aktuális kedvezményekről, termékekről, valamint új kínálatról szóló információkat is tartalmaznak.






Forrás: GKI Digital

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum