2016. július 18.

MB - A Google márka értéke 229 milliárd dollárra növekedett, 2016. június

A Millward Brown 11. alkalommal közzé tett, legértékesebb globális márkákat összesítő Top 100-as listájának eredményei alapján, az élmezőnybe tartozó márkák közül a legnagyobb meglepetést a Google Appletől átvett első helye okozta. Az internetes márka 32%-kal növelte értékét 229 milliárd dollárra, míg az Apple értéke 8%-kal, 228 milliárd dollárra csökkent. 

A Microsoft megőrizte 3. helyét 5%-os növekedésével és 122 milliárd dolláros értékével, míg a Facebook (+44%, 5. hely) és az Amazon (+59%, 7. hely) először lépett be az első 10 helyezett közé. A 100-as listán szereplő márkák összértéke 3%-kal emelkedett és elérte a 3,4 billió dollárt.

A legértékesebb cégek nem csak márkaértékben előzik meg a listán nem szereplő versenytársaikat, de pénzügyi teljesítményben és részvényesi megtérülésben is jobban szerepelnek. A felmérés szerint az erős márkák fenn is tudják tartani vezető pozíciójukat, ezt jelzi, hogy a 2016-os listán szereplő márkák csaknem fele (46) megjelent már a 2006-ban publikált első listán is.

Az idei kutatás egyik legnagyobb tanulsága szerint azok a márkák kerültek a BrandZ™ Top 100-as, legértékesebb globális márkák listája élére, amelyek rendelkeznek a megújulás és innováció képességével. Ennek megfelelően például a Top 10 márka közé került Amazon, mely független vállalkozások által kiépítette saját logisztikai hálózatát, így ez lehetővé tette számára, hogy rugalmas, egy órán belüli szállítási szolgáltatást kínálhasson, és megkezdte a saját tartalmat gyártását is.

Ezzel párhuzamosan a Facebook elkezdett helyet szolgáltatni a kiadók saját tartalmainak, annak érdekében, hogy felhasználói aktívak maradjanak. Az innováció volt tehát a növekedés elsőszámú hajtómotorja – de az újításnak láthatónak, értelmezhetőnek és érezhetőnek is kellett lennie a fogyasztó számára.

Az újítás mellett a verseny erősödése volt a márkaérték növekedés másik katalizátora, amelynek értelmében a márkákat a velük versengők rázták fel, akik egyedi és értékes javaslattal álltak elő, mint például az Under Armour (új belépő) és a Victoria’s Secret a ruházat kategóriájában. Ez a kategória egyébként a leggyorsabban növekvő kategória lett, 14%-os növekedéssel és 114 milliárd dolláros értékkel.

A ruházati cikkek mellett látványosan nőtt a gyorséttermi kategória is (+11%), de sokat vesztett márkaértékéből az olaj-és földgázipar (-20%) illetve a bankszektor, mind globális (-11%) mind regionális (-12%) szinten.

Doreen Wang, a Millward Brown globális BrandZ™ vezetője így összegezte a legújabb Top 100-as lista eredményeit: “Innovációkkal és új kategóriák felé történő terjeszkedéssel a Top 100-as lista legerősebb márkái növelni tudják a penetrációjukat és relevanciájukat az emberek mindennapjaiban. Azonban ez kockázatot is rejt magában, mivel így elmossák a határt a különböző kategóriák között, és identitászavart okozhatnak a márkáknak. Egy nagyon világos pozícionálás és tiszta cél megfogalmazása egyre fontosabb szerepet játszik egy erős, megkülönböztethető márka kialakításában.”


Forrás: Millwars Brown

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum