2016. november 10.

gemius - A facebookos videohirdetések hatékonyságának mesterséges túlbecsléséről, 2016. október

A facebookos videohirdetések hatékonyságának mesterséges túlbecslése – hiba, vagy az ügyfelek szándékos megvezetése?

Néhány héttel ezelőtt a Facebook beismerte a médiaházaknak és hirdetőknek, hogy az elmúlt két évben túlbecsült statisztikákat közöltek a videohirdetések nézési hosszával kapcsolatban (az ún. „Videómegtekintés átlagos időtartama” mutató); ezzel egyidőben pedig bemutatták az új mutatót: az „Átlagos nézési idő” mutatót.

A két mutató közötti különbség, ami egyben az említett probléma oka is, az a bázis, amely alapján átlagot számoltak: a régi mutató azokra a videomegjelenítésekre reflektált, amelyek meghaladták a fizetett hirdetések küszöbét. Az átlagszámításba csak azok az emberek kerültek, akik kellő érdeklődést mutattak a videó iránt és legalább 3 másodpercig nézték azt. A nagy többség, akik elindították a tartalmat, majd legörgettek egytized másodperc alatt, nem kerültek bele a számításba.

Ennek eredményeképpen a Facebook össze tudta hasonlítani a saját statisztikáit a YouTube-bal és a televíziókkal, és meg tudta győzni a hirdetőket az online videós hirdetési lehetőségek hatékonyságáról. Csupán félreértés történt vagy szándékosan mutatták a jobb oldalukat, kontextuson kívüli leírásokat és magyarázatokat használva? Nehéz elhinni, hogy csak egy kis hiba csúszott a gépezetbe. Másrészt a Facebooknak nem kellene aggódnia a statisztikák miatt – hiszen a hirdetők csak a 3 másodperces küszöbértéket elérő hirdetésekért fizetnek…

Ahogyan azt Wall Street Journal is közölte a Publicis Media szóvivőjével való beszélgetésre hivatkozva, a médiaügynökségek ügyfeleinek videohirdetési statisztikáit 60-80%-ban túlbecsülték.

Mindeközben a két amerikai óriás – a Facebook és a Google – körüli vita újra lángra lobbant, hiszen egyik sem fogadja el külső scriptek alkalmazását, amelyek hitelesíthetnék a statisztikáikat és engedélyezhetnék az elérésük hatékonyságának független vizsgálatát.

A scriptek tekintetében meg fog változni a Facebook vagy a Google szabályzata az új facebookos mutató miatt? Nehéz megjósolni, hogy a hirdetők el tudják-e fogadtatni az óriásokkal a szabályzat változtatását, hogy megosszák legnagyobb kincsüket – az adatot – külső szervezetekkel.

A marketing jövője a Big Datában van, mégpedig amiatt, hogy a két cég kizárólagos hozzáférése emberek milliónak adatlapjaihoz és szokásaihoz olyan értékes, hogy gyakran értékesebb, mint a legnagyobb hirdetők és médiaóriások, mint a Publicis és a Group M. Habár a Publicis és a Group M aláaknázhatja ezt az értéket azzal, hogy visszavesznek hirdetési büdzséikből. A kérdés már csak az, hogy akad-e bárki, aki szolidáris a két óriással szemben? Van-e bármilyen alternatíva?

A harmadik lehetőség: független kutatások a Facebook és a YouTube hirdetési hatékonyságáról user-centrikus méréssel

Egy harmadik lehetőség is rendelkezésünkre áll. Néhány országban már működik az online hirdetési piac user-centrikus független kutatása (gemiusAdReal). Sem a Facebooknak, sem a Google-nek nem kell rábólintania arra, hogy részt vesznek a mérésben, hiszen az adatok azoknak a paneltagoknak a számítógépére telepített szoftverekből származnak, akik látogatják a Facebookot, a YouTube-ot vagy bármilyen más weboldalt. Ráadásul a hirdetéseket úgy vizsgálják, ahogy megvásárolták őket – hiszen a Facebook- és a YouTube-vásárlás is user-centrikus. A közeljövőben a Gemius új piacokra fogja bevezetni a kutatást.

A sokezres internetezői mintának köszönhetően meg tudjuk vizsgálni, hogyan nézik a reklámokat, és el tudjuk választani országonként a statisztikákat, beleértve Lengyelországot, Romániát, Németországot, Oroszországot és Ukrajnát. Tudjuk, hogy PC-n az átlagos online videohirdetések nézési ideje 5-7 másodperc a Facebookon, és, hogy az internetezők harmada néz átlagosan 3 másodpercnél hosszabb ideig videókat. Azt is tudjuk, hogy miután elkezdték nézni, a nagy többség végignézi azokat. Így már nem olyan meglepő, hogy a Facebook-statisztikák radikálisan változtak, miután a mutatót megváltoztatták.

Mit tudunk még a facebookos videohirdetési szokásokról? Tudjuk, hogy a keleti piacokon (Oroszország és Ukrajna) a nők kevesebb ideig nézik azokat, mint a férfiak. Tudjuk, hogy semmilyen átlagot nem tudunk egy az egyben alkalmazni egyedi kreatívokra. A hirdetők folyamatosan, igazán kreatívan fordítják előnyükre az új online videócsatornák adta lehetőségeket, ahol csak a garantált 3 vagy 5 másodpercért fizetnek (a Facebookon, illetve a YouTube-on), és nem a teljes 15 vagy 30 másodperces hosszért.

Két stratégiát alkalmaznak. Az első a nagyon rövid, 6-8 másodperces videókat foglalja magában, ahol a kreatív ügynökség az első 3-5 másodpercre szorítja a legfontosabb üzenetet. Ezen rövid anyagok VCR- (végignézési arány) statisztikái eléggé megtévesztőek lehetnek, és inkább a formátum alapján kellene őket elemezni. A második stratégia a hosszabb felvételekről szól (kb. 1-2,5 perc).

Ha igazán jó, érdekes kreatívokat használunk, amelyek elnyerik a célcsoport tetszését, az hosszú megtekintési időt eredményezhet azok körében, akik leginkább számítanak. Ez az a pont, ahol a tartalommarketing találkozik a médiavásárlással. A Nike és az Adidas már egy ideje ezt a stratégiát alkalmazza – láthattuk a 2016-os futball EB és az olimpia alatt is. Augusztus elején a Nike videók megtekintési ideje 127 másodperc volt a 7-19 éves férfiak körében, és 65 másodperc a teljes csoportban (lengyelországi piac adatai, forrás: gemiusAdReal). Miután gratuláltunk a Nike-nak a remek stratégiához, van min törni a fejünket, mert ez a fajta kampány túllépi az átlagos 6 másodperces facebookos hirdetési időt.

Ez azt jelenti, hogy a facebookos online videókban rejlő lehetőségeket kreatívan használhatjuk ki – de ennek érdekében az akcióik hatását kell mérnünk, tudnunk kell a szegmensünk benchmarkjait, és mindenekelőtt ne kizárólag a Facebook-statisztika vezéreljen minket. Az online hirdetési piac gemiusAdReal kutatása arra is lehetőséget ad,  hogy tanulmányozzuk versenytársaink facebookos eredményeit és hogy lássuk, a célcsoportunk körében mely videók a legnépszerűbbek. Természetesen a saját kampányainkon túlmenő módszerről van szó – új lehetőségeket nyit, nem csupán a médiaügynökségek, hanem a stratégiai és kreatív ügynökségeknek is.

A programmatic és big data nagy lehetőségeket jelent, de független kutatások nélkül akár óriási kelepcébe is vezethet.

Forrás: Gemius

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum