2016. november 4.

MC - Digitálisan fizeti számláit 54 százalék, 2016. október

Magyarország a digitális számlafizetés terén jóval a régiós átlag fölött van, az okostelefon mellett pedig szívesen használnánk személyi igazolványunkat is fizetésre. Emellett a magyar válaszadók biztonságosabbnak tartják az ujjlenyomat azonosítást, mint PIN-kódot. - derült ki a Mastercard Impact of Innovation tanulmányából.

A Mastercard Impact of Innovation tanulmánya szerint a közép-kelet európai régióban élők 60 százaléka már használ fizetési alkalmazásokat, valamint a megkérdezettek túlnyomó többsége (80%) szívesen fizetne bankkártya helyett okostelefonjával vagy tabletjével.

A Mastercard felméréséből az is kiderül, hogy a kutatásban a közép-kelet európai régiót képviselő kilenc országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia) a fogyasztók jobb véleménnyel vannak a digitalizációról, mint a kontinens nyugati felén.

A fogyasztók többsége (több mint 70 százaléka) elégedettebb a digitalizációval, és pozitívabban látja az innováció hatását a társadalomra, mint a Nyugat-Európában élők. Közép-Kelet Európa országai között találunk kimagasló piacokat is, ilyen például Románia, ahol a régión belül a legmagasabb a digitalizációval kapcsolatos elégedettség szintje, és ahol a legtöbb okos eszközt használják.

Szintén fontos megemlíteni Bulgáriát, ahol a megkérdezettek egyharmada több mint tíz digitális szolgáltatást, vagy mobilalkalmazást használ, ráadásul a felmérés készítői itt találták a legtöbb magas szinten digitalizált felhasználót (a megkérdezettek 20 százaléka került "lelkes promóter" kategóriájába).

"Az elmúlt években a Mastercard több olyan projektet is indított Közép-Kelet Európában, amely utat tör az új fizetési platformok felé. Számos mobilfizetési projekt után, mára sikeresen elértünk arra a szintre, ahol nem csak a fizetési rendszer, de maguk a fogyasztók is készen állnak a digitális fizetés új korszakára" - mondta Brian Morris, a Mastercard fizetési innovációkért felelős közép- és kelet európai vezetője.

Hasonlóan más régiókhoz, a közép- és kelet európában élő fogyasztók kezében is szinte állandóan ott van az okostelefon. Az itt élők egy hétköznap átlagosan 4,1 órát eltöltenek ezeknek az eszközöknek a használatával - derül ki a Mastercard Impact of Innovation Study-ból, de a bolgár megkérdezettek akár napi öt órát is eltöltenek az okostelefonnal. Ez az átlag Nyugat-Európában 3,3 óra.

Az olyan jól ismert funkciókat, mint az emailezés, internetes keresés a válaszadók közel 90 százaléka használja Közép-Kelet Európában. Ezek után a közösségi média, online üzenetküldés és online vásárlás következik a legnépszerűbb digitális szolgáltatások között.

A régiónkban a fogyasztók 80 százaléka elégedett az innováció mennyiségével a közösségi média, az utazás, a vásárlás és a fizetési szolgáltatások területén, de az egészségügy, a közoktatás és a közösségi közlekedés kapcsán a régió minden országában szeretnének több ilyet látni.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a fizetési alkalmazásokon belül a számlafizetésre fókuszáló megoldások (hazánkban például az iCsekk)a legnépszerűbbek. Azokban az országokban, ahol ilyen szolgáltatások elérhetőek, a megkérdezettek 65 százaléka használ is ilyet.

Miközben a régióban élő válaszadók lelkesek az innováció iránt, a bankszámlájuk biztonsága a prioritás, különösen, ha fizetésről van szó. A személyes adatok biztonsága a második legfontosabb tényező, de a bolgárok esetében ez magasabb az átlagnál. Az, hogy mivel biztosítják szívesebben a fizetési műveleteket egyes országokban változó. Például Szerbiában, Bulgáriában és Magyarországon, de különösen Romániában a megkérdezettek szívesebben használnának biometrikus hitelesítést.

"A Közép-Kelet Európában élőkről általánosságban elmondható, hogy pozitívan állnak a digitalizációhoz"- mondta George Simon a Mastercard Közép- és Kelet-Európai divíziójának elnöke.

Csehországban, Magyarországon, Izraelben, Romániában, Lengyelországban és Szlovákiában már sikeresen elindult a Masterpass, öt további ország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Szerbia és Szlovénia pedig már készen áll az indulásra. Néhány piacon pedig nagy nyitottság a digitális megoldások felé és remélhetőleg ez az attitűd a teljes régióra átragad hamarosan. - mondta George Simon, a Mastercard Közép- és Kelet-Európai divíziójának elnöke.

További Magyarországra vonatkozó adatok 

Magyarországon a régiós átlaghoz képest összességében kicsit kevesebbet használjuk a digitális szolgáltatásokat, de a közösségi média, az online zenehallgatás és a fotómegosztás terén aktívabbak vagyunk. Kimagasló a digitális szolgáltatásokkal (online vagy mobilon) történő számlafizetés, amelyben a magyar átlag (54%) duplája a régiósnak (27%).

Az email szolgáltatásokat is gyakran használjuk, a magyarok 70 százaléka naponta többször megnézi a leveleit, ez 15 százalékkal magasabb, mint valamennyi résztvevő régióé.

De nem csak a leveleinket, de a randioldalakat/ alkalmazásokat is gyakrabban nézzük meg. A magyar lakosság 11%-a próbál digitálisan románcot szőni, minden harmadikuk naponta többször megnézi a használt oldalt vagy alkalmazás.

Arra a kérdésre, hogy milyen okos eszközzel váltanák ki szívesen a bankkártyájukat, a magyar válaszadóknál is az okostelefon (57%) volt a leggyakoribb válasz, de a régiós átlaghoz képest többen vannak Magyarországon, akik személyi igazolványukat (29%) vagy okosórájukat (21%) használnák a plasztik helyett.

A vásárlás hitelesítését tekintve Európában már szinte mindenhol előnyben részesítenék az ujjlenyomatot a PIN-kóddal szemben, ráadásul a magyarok még lelkesebbek az új technológia iránt, a válaszadók 40 százaléka használná ezt a megoldást a PIN-nel (31%) helyett. Ezek után nem is meglepő, hogy a magyarok nagyobb arányban (70%) is bíznak a biometrikus hitelesítésben, mint a régiós átlag (61%).

Forrás: MasterCard

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (566) 2016 (411) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (21) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (5) AgroStratéga (4) Airbnb (2) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (71) állami (7) állás (31) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (3) Alphasonic (1) Amazon (73) Amerika (749) Android (73) AOL (5) Apple (147) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (4) árak (8) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (5) Arvalicom (1) Asus (2) asszisztens (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (65) autó (16) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (2) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (2) bankok (10) bankolás (49) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (46) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (44) biztosítás (9) BKF (1) BlackBerry (6) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (68) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) BYOD (1) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (11) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Crane (1) Creative Commons (1) Criteo (1) CRP (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (103) csengőhang (3) csomagok (2) DE (839) Deichmann (1) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (5) DESI (1) DHL (1) Digg (4) Digi (1) digitális (37) digitális írástudás (14) digitális szakadék (2) Digitech (1) díj (5) Díjnet.hu (2) DIMSZ (2) direkt marketing (1) divat (3) DKT (2) domain név (40) Drupal (1) dvd (1) e mail (1) e-kereskedelem (297) e-kormányzat (13) e-könyv (32) e-mail (129) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (3) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (21) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (2) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1803) eNet (40) Ericsson (18) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) eSport (1) Etarget (9) étterem (3) EU (114) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) Év internetes kereskedője (1) Extreme Digital (2) EY (2) Facebook (352) Fanta Trendriport (1) Fashion Days (1) Fehéroroszország (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (23) felsőoktatás (1) felvásárlás (6) FEmina.hu (1) fénykép (27) FEOSZ (1) férfiak (20) fiatalok (91) film (8) Finnország (1) Fintech (1) Firefox (35) Fitbit (1) fizetés (67) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (7) Ford (1) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Franciaország (1) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) GE (1) gemius (105) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (6) GfK (51) GKI (23) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) GLS (1) Gmail (10) Google (326) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (35) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (754) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVH (1) GVI (5) gyerekek (36) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) Hétfa (1) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (70) hírek (20) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (167) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Huewei (1) Hulu (7) HVG (1) IAB (24) IBM (11) IDC (22) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (30) IFUA (1) IIBR (7) IKT (40) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (2) Instagram (22) Intel (4) Internet (805) Internet Explorer (27) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (62) Internetet.hu (4) Internetező nők (67) iOS (41) IoT (7) IP-telefon (6) iPad (30) iPhone (87) iPod (12) Ipsos (91) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (34) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (3) iWatch (1) IWIW (12) Japán (1) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) jelszó (1) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (14) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (11) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (22) kereső (13) kereső szavak (65) keresők (90) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (105) közösségi oldalak (239) KSH (160) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (52) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (98) Lenovo (7) letöltés (32) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (49) Linux (4) Live (7) Lyft (1) Ma este Színház (1) Mac (6) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (6) Mainap.hu (1) Mall (1) márka (52) marketing (63) marketing költések (16) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (10) Maxus (1) MCC (1) MEC (3) média (69) MediaMarkt (2) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (9) megyék (5) messenger (3) Microsoft (55) Millward Brown (1) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (306) mobil internet (196) mobil telefon (466) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (3) munkahely (30) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (739) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (13) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (44) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (2) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (27) nrc (114) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (11) okosotthon (1) okostévé (13) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Online Kiskereskedelmi Index (1) Opera (13) operációs rendszerek (54) Oracle (4) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (3) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (23) PC (6) penetráció (62) pénzügy (83) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (31) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (10) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (6) QR-kód (5) rádió (52) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (231) reklámtorta (17) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (30) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (7) Ropper Jelentés (2) Rossmann (1) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (4) Safari (9) sajtó (43) sajtóközlemény (2) Sakkom (1) Salesforce (1) Samsung (39) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (3) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (7) Siemens (2) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (18) Snapchat (8) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (7) Startlap (1) startup (3) StatCounter (22) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (9) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (11) Szállás.hu (13) szállítás (1) szálloda (6) számítógép (159) szavazás (1) SZEK (2) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (55) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (108) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (19) távmunka (4) Tchibo (1) technika (12) TED (102) telefonálás (59) Telekom (2) Telenor (6) Tesco (1) testápolás (9) tévé (155) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) Törökország (1) Transparency International (1) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (12) turizmus (23) Twitter (179) Uber (7) Ukrajna (1) UNAS (1) Universal (1) UPC (1) UPS (4) utazás (34) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (151) válság (7) vásárlás (437) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Viber (1) Videa (1) videó (123) videómegosztó (46) videos (353) világ (328) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (20) VoD (1) Vodafone (7) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) WebShop Experts (21) Webshop-Experts (3) weCAN (1) wellnes (1) WhatsApp (12) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (43) Windows Phone (9) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xerox (1) Xing (3) Yahoo (60) Yandex (4) YouTube (68) Zalando (4) zene (73) Zivi (1) ZooRoyal (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum