Bár a műfajról a hazai internetezők majdnem fele hallott már, mindössze 5%-uk használt már valaha VOD-ot (Video on Demand), a heti használók aránya pedig az 1%-ot sem éri el – ez nagy jóindulattal is maximum 30-50 ezer rendszeres VOD használót jelenthet.
Jelenleg Magyarországon elég szegényes VOD választék áll rendelkezésre, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy az amerikai és nyugat-európai trendeket meg sem közelítjük. Így az sem meglepő, hogy alig van olyan szolgáltatás, amelyet akár csak az internetezők harmada ismerne. A legnagyobb ismertséggel a Telekom Videotéka szolgáltatása rendelkezik, de ezt is mindössze 34% ismeri, a külföldön már szép eredményeket elérő HBO GO-t pedig csupán 31%, hogy a nagy VOD bummot hozó Netflix 14%-os hazai ismertségéről már ne is beszéljünk. Az pedig már egyáltalán nem is meglepő, hogy a használati arányok egyik „jobban ismert” szolgáltató esetében sem érik el 3-4%-ot, a heti használat pedig az 1%-ot sem.
Pedig a technikai lehetőségek adottak volnának. A háztartások több mint fele rendelkezik set-top-boxszal, ami a VOD szolgáltatások tévén keresztüli igénybevételének egyik alappillérét képezi. Ha valakinek nincs ilyen készüléke, laptopon keresztül akkor is igénybe tudná venni az OTT szolgáltatásokat – azonban ez valós érdeklődés hiányában elmarad.
A következtetés tehát adott. Magyarország jelentős lemaradásban van a VOD szolgáltatások tekintetében a nyugati államokhoz képest. Ennek okai összetettek.
Az üzleti modell mint korlát
A VOD szolgáltatások alapvetően három eltérő üzleti modell köré tömörülnek: az SVOD, a TVOD és az AdVOD modellek köré. A néhány hazai VOD szolgáltató az SVOD és a TVOD modelleket adaptálta, a fogyasztók számára olcsóbb megoldást nyújtó AdVOD megoldásra egyelőre még nincsen hazai példa – vélhetően a modell bevezetéséhez szükséges jogi, mérési és technikai feltételek kidolgozatlansága miatt.
Pedig úgy fest, hogy a magyar internetezőknek éppen ez a díjfizetési megoldás volna a legelfogadhatóbb. Míg az SVOD modellt az internetezők harmada, a TVOD-ot alig több mint negyede tartja a leginkább szimpatikusnak, addig az AdVOD több mint 40%-uknak tetszene leginkább. Az alacsonyabb díj tehát mindent visz, a kereskedelmi televíziókon szocializálódott közönségnek cserébe még mindig megéri 1-2 reklámot lenyelnie, mielőtt megtekintené a kívánt tartalmat.
Az AdVOD hiánya annak ellenére lehet gát, hogy a magyar VOD szolgáltatók viszonylag jól beállították áraikat. A tartalomfogyasztók az SVOD szolgáltatásért átlagosan 1600 Ft-os havidíjat hajlandóak fizetni, ami megfelel a szolgáltatók által meghatározott összegnek. A TVOD díjszabásai kevésbé felelnek meg a fogyasztók elvárásainak, egy érdeklődést felkeltő filmért átlagosan 250 Ft-ot adnának. Márpedig ezért a pénzért maximum egy már unásig látott Bud Spencer filmet kapnak, az újabb produkciókért 5-600 Ft-ot is elkér a szolgáltató.
Az AdVOD optimális havidíja 700 Ft körül lenne – természetesen akkor, ha lenne ilyen modell a hazai piacon. Viszont jelenleg még nincs, pedig könnyen lehet, hogy az olcsóbb modell bevezetése a VOD szolgáltatások penetrációjának gyorsabb növekedését vonná maga után.
Kulturális gátak
Bár az üzleti modellek nem feltétlenül fedik le a fogyasztói igényeket, a hazai lépéshátrány elsősorban egyéb kulturális okok miatt alakult ki.
A magyar nézők hozzászoktak, hogy nem a legfrissebb tartalmakat fogyasztják. Az internetezők alig több mint tizedének fontos, hogy egy általa nagyra értékelt filmet a hazai megjelenést követően a lehető leggyorsabban megnézzen a moziban. Sőt, 40%-uk akár fél évet is hajlandó várni azért, hogy más, a mozinál olcsóbb formátumokban jusson hozzá az őt érdeklő tartalmakhoz – akár az internetről, ingyenesen. Az internetezők fele, közel 2,5 millió ember pedig még ennyire sem töri magát egy számára izgalmas filmért, hiszen néhány év múlva úgyis leadják ingyen a tévében.
Tekintve, hogy a VOD azért a televíziónál gyorsabban képes tartalmat közvetíteni, itthon egy olyan közegben találja magát, ahol a „gyorsaságára”, a kurrens tartalmak megjelenítésére nincs igazán igény.
A nyelvi korlátok is erősnek tűnnek. Az internetezők csaknem 80%-a továbbra is leginkább szinkronizáltan szeretne őt érdeklő tartalmakat nézni, és elenyésző azok aránya, akik magyar, vagy esetleg idegen nyelvű felirattal néznék meg a filmeket. A magyar nyelvű anyagok előállítása viszont a hazai szolgáltatókra ró plusz költséget, ami további gát lehet a szolgáltatás hazai elterjedésében. Jobb a biztos bevételi forrásokra támaszkodni, így a VOD a szolgáltatói oldalon is inkább marginalizálódik.
A legfontosabb gát – nem meglepő módon – a hazai fogyasztók árérzékenysége. Bár a szolgáltatások díjai – különösen az SVOD esetében – nagyságrendileg megfelelnek ugyan az elvárásoknak, a legtöbben mégsem fizetnének. Ennek oka, hogy a legtöbb tartalmat, ha késve is, ha rosszabb minőségben is, ha illegálisan is, de ingyenesen meg tudnak szerezni. Magyarországon ma 2 millió torrentező él, és ők jellemzően ragaszkodnak a torrenthez; mindössze tizedük gondolkodik el egyáltalán azon – és érez valamilyen mértékű lelkifurdalást amiatt –, hogy a torrentezés illegális tevékenység.
Forrás: nrc
